No, megint szinte alig aludtam az éjjel.
De ez már így megy a kórházban.
Ma reggel már hazamenős szerelésbe szerelkeztem fel és érezhetően jobb kondiban voltam.
Reggelire a szokásos piskóta-tea kombó. :-)
Ebédre a szokásos yoghurt és egy kis kórházi befőtt.
Viszont nagyon jó hír: még napközben bejön Mohos doki megírni a zárójelentést, ezért már kora délután megyek haza.
Végül fél kettőre ért be értem a feleségem és négy órára már haza is értünk.
Az út egy kicsit hosszú volt és viszonylag elfárasztott a két órás ülés.
És akkor pár szót a kórházi körülményekről:
- emberek
Nagyon hálás vagyok Mohos dr. teljes műtős csapatának (sajnos csak az altatóorvossal találkoztam személyesen, illetve tudom a nevét), hogy a nem könnyű pillanatokon átsegítettek. Az osztályon dolgozó nővérek és az egy ápoló akivel találkoztam minden alkalommal segítőkészen és barátságosan álltak hozzám, pedig nem vagyok könnyű eset.
- szoba
szerencsém volt, mert két ágyas szobába kerültem saját zuhanyozóval és WC-el.
Utolsó kommentek